Egy kétévesnek is tudni kell, hogyan védheti meg magát - Interjú az egy.hu-n

Kovács Ildikó 17 éve, fiatal felnőttként került a küzdősportok és harcművészeti edzések közelébe. Akkor még nem tudta rávenni barátnőit az edzésekre, de azóta létrehozta saját női önvédelmi programját. A hozzá járók kérésére indított már gyermek önvédelmi csoportot, majd annak népszerűségét látva megalkotta a világ első önvédelmi kirakósát bölcsődés és óvodás gyermekek számára. Később Kalandos hétköznapok – Önvédelem gyerekeknek címmel mesekönyvet adott ki, amiben 2-6 évesekhez szólt. A kurzusok pörögnek, a mesekönyv folytatása készül, Ildikó pedig interjút adott arról, hol a harcművészetek helye az életünkben, vagy éppen mit kell megtanítani egy kétévesnek, hogy meg tudja védeni magát.



Miért érdekeltek a küzdősportok és harcművészetek, majd később az önvédelmi oktatás? Van emögött személyes indíttatás?

Fiatal felnőttként kezdtem el küzdősport- és harcművészeti edzésekre járni, és minden alkalommal az volt az igen erős benyomásom, hogy ez végre egy nagyon hasznos tudás. Annyi mindent tanul az ember az egyetemen csak azért, hogy levizsgázzon és legyen „papírja” róla, itt viszont minden órán azt tapasztaltam, hogy ez mennyire hihetetlenül hasznos: ha megyek haza és az utcán valaki megtámad, akkor oda tudok ütni, meg tudom rúgni, vagy ki tudok szabadulni egy fogásból.

Nagyon komoly trauma és családi probléma nincs a háttérben, de a családból hozom a tudatosságot, előrelátást, körültekintést – lányként mindig figyelmeztettek a szüleim, hogy figyeljek a környezetemre, nézzem meg, kivel vagyok együtt, stb. Ez passzol az önvédelemhez is, hiszen a legjobb önvédelem megelőzni és elkerülni a bajt. Nyilván az egyetemista évek alatt én is jártam bulizni, és bizony voltak olyan zűrös, húzósabb helyzetek, ahol lehetett volna komoly bajom. Alapvetően ezért ragadott meg a téma. Emellett nagyon szeretem ezt a fajta mozgást, mert előrelátást, taktikai gondolkodást igényel; figyelni kell a környezetet és egy lépéssel mindig a másik előtt járni. 2004 óta több harcművészeti stílust is kipróbáltam: judot, aikidot, jujutsut, karatét, bokszot és birkózást; ezekből raktam össze hét év tapasztalata alapján a női önvédelmi programomat.

Voltak más lányok az edzőteremben? 

Az első tíz évben csak fiúkkal edzettem. A küzdősportok akkoriban egyáltalán nem voltak divatosak a lányok körében, én is hiába győzködtem a barátnőimet, hogy ez mennyire élvezetes és hasznos, ők nem akartak fiúkkal együtt edzeni, a sportot magát pedig durvának és fájdalmasnak gondolták. Ez persze nem így van, de ezzel a tévhittel mind a mai napig meg kell küzdenem. A női önvédelmi programot éppen azért raktam össze, mert meggyőződésem, hogy nagy szükség van rá. Rengeteg tragikus sztorit hallottunk akkor és hallunk ma is a médiában, és nagy részük elkerülhető lenne, ha a nőknek lenne önvédelmi tudása. Éppen tíz éve indult az akkreditált női önvédelmi programom, és azóta is töretlenül megy. Egyedül a Covid tudott minket megállítani, de azt leszámítva soha nem maradt el egyetlen óra sem; még akkor sem álltunk le, amikor a kislányom született; a várandóság utolsó hetéig oktattam nagy pocakkal, után pedig rövid ideig két tanítványom ugrott be helyettem.



És hogyan jutottál el a gyerekekig?

A hozzám járó nők egy részének már volt gyereke, és szerették volna tudni, hogyan adhatják tovább nekik azt, amit tőlem megtanultak, vagyis hogyan taníthatják meg őket is az önvédelemre. Így indult el 2014-ben az első gyerekcsoportom, aminek épp ez volt a célja, hiszen az alapmozdulatokat, reakciókat, viselkedéseket meg lehet tanítani már kiskorban. Eleinte együtt voltak, a következő évben annyian lettek, hogy már szét kellett szednem őket ovis és sulis csoportra. Aztán egyre kisebbeket is elhoztak, idén már kétéves bölcsiseket is, ezért még jobban szét kellett bontanom a csoportokat: van egy bölcsis, kis- és középső csoportos, egy nagycsoportos és első-második osztályosokból álló, és egy harmadik osztálytól felfele induló csoport.

Mit lehet az egészen kicsiknek átadni és mit a nagyobbaknak? 

Már a legkisebbekkel is meg lehet beszélni, hogyan jelezzék másoknak, ha valami nem oké nekik, hogyan tartsanak ellent, ha szükséges, vagy ha mindez nem elég, hogyan tolják el a másik kezét. Ilyenkor ugyanis egy határozott fellépés által a testbeszéd már üzen: ezt velem nem teheted meg. Ez is önvédelem, ezt is tanulni kell. Kisiskolás korban pedig már elkezdem tanítani az ütés-rúgást is, mert ők már megértik, mikor és hogyan szabad azokat használni, és mert ezek a gyakorlatok nagyon jól fejlesztik az egyensúlyérzéket, a mozgáskoordinációt is. A 12 éves kor feletti gyerekeket már a felnőtt csoportban tanítom, ezek és a gyerekedzések is folyamatosan zajlanak.

A cikk folytatása IDE KATTINTVA olvasható el az egy.hu oldalán.