OK A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

Prevencióval csökkenthető az iskolai erőszak


Az iskolai erőszak egyre nagyobb probléma Magyarországon. A szakértő szerint azonban prevencióval, konzekvens szülő-pedagógus kommunikációval és önvédelmi ismeretekkel visszaszorítható. 



Egyértelmű jelek 

- Az iskolai erőszak nem csak a fizikai atrocitásokat, bántalmazásokat jelenti, hiszen ide tartoznak az olyan verbális formái is, mint a kiközösítés, a csúfolás, vagy a napjainkban egyre nagyobb teret kapó online zaklatás is. A gyerekek sok esetben nem mernek szólni erről, viselkedésük megváltozása azonban beszédes lehet.

- A nyitott gyerekből zárkózott lesz, az alapvetően is introvertált iskolás pedig dühkitörésekkel jelezhet. Tipikus az is, hogy megborul a nyugodt alvása: éjszaka felriad, álmában sír, kisiskolás esetében pedig akár be is pisilhet, ennek oka az, hogy a gyermekek a napközben őket ért traumákat éjszaka dolgozzák fel.

- A bántalmazások következményei azonban nappal is egyértelműek: beszédben előjön egy dadogás, tikkel, rágja a körmét, vagy tépkedi a haját. Rendkívül fontos, hogy folyamatosan figyeljük gyermekünket és gyakran beszélgessünk arról, mi történt vele az iskolában, hogyan érzi magát, mi okozza a belső feszültséget.



Kommunikáció + együttműködés = megelőzés 

Meggyőződésem, hogy nem csak szülő-gyermek kommunikációra van szükség az iskolai erőszak megfékezéséhez, hanem a pedagógusokkal való együttműködés is éppen olyan fontos.

- Egyeztessünk a tanárokkal, tanítókkal arról, hogyan telik a gyermekünk a napja az iskolában, kikkel játszik mostanában. Ha egy korábbi barátság megromlik, tájékozódjunk róla, mi lehetett ennek az oka, volt-e köztük konfliktus. Beszéljünk arról, hogy ha a gyermekünk mindig a társaság középpontja volt, mi az oka annak, hogy mostanában inkább egyedül játszik.A meglévő információk alapján aztán dönthetünk arról, hogy a beszélgetések elegendők-e a gyermek számára, vagy érdemesnek tartjuk az alapvető önvédelmi ismeretek elsajátítását is.

- A gyermekek önvédelmi oktatása minden esetben játékos formában, szerepjátékok segítségével történik. Ezeken az alkalmakon a feladatunk az, hogy megtanítsuk az iskolások számára azt, hogyan kezeljék a verbális és non-verbális konfliktusokat, és magabiztossá tegyük őket. Tapasztalataim szerint már akár három-négy önvédelmi edzést követően is képessé tud válni a gyermek arra, hogy saját maga oldja meg az iskolai problémáit.

Tévhitek az önvédelemmel kapcsolatban 

- Természetesen előfordulhat sajnos az is, hogy a probléma elfajul. Ekkor a gyerekeknek már nem csak azt kell elsajátítaniuk, hogyan tolják el maguktól a támadójukat, hanem meg kell tanulniuk néhány védekező technikát is. Meg kell tudnia védeni az arcát például akkor, ha pofont kapna, de szintén meg kell tanulnia helyesen esni és kiszabadulni például a szorításból.

- A szülők és a gyermekek sok esetben attól tartanak, hogy ha visszaüt, vagy aktívan ellenáll a bántalmazásnak, akkor legközelebb nagyobbat fog kapni a gyermek. A valóságban sokkal gyakoribb az, hogy a bántalmazást tűrő gyermeket sokkal intenzívebben bántalmazzák később. Éppen ezért már az iskolásoknak is ki kell tudniuk jelölniük az énhatáraikat, meg kell, hogy tudják mutatni: velük ezt nem lehet megtenni.

Kovács Ildikó, önvédelmi instruktor

Hozzászólások

Hozzászólás beküldése


Fel az oldal tetejére