Le kell számolni a közönnyel, kollektív felelősséget kell vállalni a bajbajutottakért!

Hogyan lehet passzív szemlélőből aktívvá válni, közöny helyett cselekedni, ha valakit bántanak vagy azt látjuk, hogy atrocitás ér? Az élet számos pontján lehetünk szem és fültanúi annak, hogy valakit bántalmaznak. Felfigyelhetünk erre a tömegközlekedési eszközön, miközben zenét hallgatunk, észrevehetjük az útszéli verekedést autózás közben.


Lehetünk férfiak, nők, kamaszok vagy gyerekek, abban a pillanatban, hogy érzékeljük, hogy valakit bántanak, két dolgot tehetünk: vagy közönyösek maradunk, passzív szemlélőként tovább haladunk, vagy aktivizáljuk magunkat és segítséget nyújtunk.

Mit tesz a passzív szemlélő? Elfordítja fejét, bedugja a fülébe a fülhallgatót, vagy éppen előkapja a telefonját, hogy az eseményeket levideózza. Fel sem merül benne az, hogy közbeavatkozzanak. Vagy azért, mert nincs felkészülve arra, hogy miként kezeljen egy ilyen helyzetet, vagy azért, mert egész egyszerűen nem érdekli.

Mit tesz az aktív szemlélő? Cselekszik. Felméri a lehetőségét és tesz valamit, hogy a bántalmazásnak véget vessen. Az, hogy pontosan mit tesz, a szituációtól függ, a célnak azonban minden esetben ugyanannak kell lennie: fel kell hívni a figyelmet arra, ami történi, ki kell zökkenteni a bántalmazót akár kiabálással, akár dudálással, akár bármilyen más módon, így lehetőséget lehet teremteni az agresszivitás csökkentésére és a bántalmazás leállítására. Mindeközben persze értesíteni kell a rendőrséget is. Minél hangosabban hívjuk fel a figyelmet arra, hogy valami gond van, hogy valakit atrocitás ér vagy valakit bántalmaznak, annál többen kapják majd fel a fejüket, annál több figyelem szegeződik a bántalmazóra, aki így tevékenységét nagy valószínűség szerint abba fogja hagyni. 

Hogyan tudunk segítséget nyújtani?

1. Akinek van önvédelmi ismerete, az egyedül is beleállhat a helyzetekbe.
2. A szemlélő, ha nem rendelkezik önvédelmi tudással, be is vonhat valakit a segítségnyújtásba, hogy közösen tudjanak fellépni. Nőként kérhetünk segítséget egy erős férfitől, a gyermek a felnőttől.
3. Hanghatásokkal felhívhatjuk a környezet figyelmét az eseményekre.
4. Hívjuk a rendőrséget a 112-n.

Elképesztően fontos, hogy a bajbajutottért kollektív vállaljuk a felelősséget, hogy észrevegyük, mi történik körülöttünk. Felnőttként különösen nagy a felelősségünk a gyermekekért. Nem csak a sajátunkért, hanem más gyermekeiért is. Így, ha azt látjuk, hogy egy gyermeket bántalmaznak, még fontosabb az, hogy fellépjünk. Ha a mi gyermekünkről van szó, mi is ezt várnánk el más felnőttől.

Éppen ezért mondjuk azt, hogy nemtől és életkortól függetlenül mindenkinek kellene önvédelmet tanulnia. Ettől ugyanis magabiztosak leszünk, fejlődik a fegyelmünk, megtanulunk koncentrálni, türelmesekké válunk. Mindezeken túl elsajátítunk olyan technikákat, amelyeket a mindennapi életben is hasznosítani tudunk, közben pedig fizikai kondíciónk és megjelenésünk is pozitív irányba változik, mely együttesen segíti elő azt, hogy a közöny helyett merjünk és tudjunk is adott esetben segítséget nyújtani a bajbajutottakon.